Bevezetés, szevasztok!
2015. június 21. írta: ZsubiHUN

Bevezetés, szevasztok!

Az egész gyűjtögetés talán akkor kezdődött, amikor az egyetlen eredeti PS1-es játékot nem engedtem eladni a géppel együtt. Ez egy tavaszi napon történt, nem sokkal azután, hogy karácsonyra a Jézuska PS2-t tojt a fa alá. Nagy volt az öröm öcsémmel, szinte belemásztunk a TV-be, annyira izgalmas volt már a gép menüje is, a hozzá kapott demo lemezen néztük a videókat, leesett az állunk. Perceken belül kiderült, hogy nem csak demókkal, hanem Gran Turismo 3-mal is tudunk játszani!  Memóriakártyánk még nem volt hozzá, így a játék elejét, az első néhány jogsit már csukott szemmel is aranyra csináltuk, kitapasztaltuk, hogy melyik autóval érdemes kezdeni. Mindent tudtunk, amit 3-4 óra játék alatt el lehet érni. Vidéken sok lehetőségünk nem volt a játékok cserélgetésére és vásárolgatására, memóriakártya is csak pár hónappal érkezett a géphez (citromsárga, utángyártott, de a mai napig működik), a garancia ideje alatt az okosítás sem jöhetett szóba, így összegyűlt néhány játék, amik jól mutattak egymás mellett a polcon. A csippelés elmaradt. Ekkor indultam el azon a lejtőn, aminek köszönhetően ma kb. 170 ilyen-olyan eredeti játékom van a polcokon, egymás hegyén-hátán, szekrény mélyén.

Néha, amikor végignézek rajtuk, elfog a gondolat, hogy mi lenne, ha a beléjük ölt pénz ma a bankban lenne befektetve, de aztán felnézek e-bay-re vagy Amazonra és rájövök, ez jobb befektetés volt. A kormányunk még nem jött rá, hogy gyűjteményeket kellene lefoglalni a nyugdíjpénzek helyett. Az igazi gyűjtés a PS3 megjelenése után kezdődött a Resistance 2 amerikai gyűjtői kiadásával. Nem volt egyszerű a beszerzése, mert a boltnak kevesebb volt, mint ahány előrendelője, a sima kiadást hoztam el a ronda NTSC borítóval, majd már itthon voltam, mikor hívtak, érkezett még három darab, érdekel-e. Néhány órával később az 1-es villamoson szorongattam életem első gyűjtői kiadású játékát. Ez volt 2008-ban, azóta eltelt hét év Tibetben, a polcok száma drasztikusan megnövekedett a falon, a hely egyre szűkösebb és én egyre nehezebben (szinte sehogy) tudok ellenállni egy.egy akciónak. Amikor mégis sikerül, átkozom magam, hogy annyiért miért nem vettem meg azt!

wp_20150618_20_02_59_pro.jpg

Ezen a felületen igyekszek bemutatni az erre fogékony olvasóknak gyűjteményem érdekesebb darabjait. Elsősorban videojátékok és az ezekhez kapcsolódó termékekről lesznek képek, de néhány film is terítékre kerül majd. A képek egyre csak jobbak lesznek, kezdetben valószínűleg telefonnal készülnek, de kihozom a maximumot a technikából. Építő kritikákat elfogadok, eladni egyik terméket sem akarom, az ilyen jellegű kommenteket és megkereséseket hagyjuk, valószínűleg válaszra sem fogom méltatni. Előbb-utóbb a blog dizájn és a Facebook oldal is jól fog kinézni, nem csak valahogy, mint most.

A bejegyzés trackback címe:

https://mycollection.blog.hu/api/trackback/id/tr997562520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.