Doom
2016. május 15. írta: ZsubiHUN

Doom

Collector's Edition

Vannak olyan videojátékok, amiket senkinek sem kell bemutatni, mert kizárt dolog, hogy ne futott volna bele az elmúlt negyed évszázadban. A Doom abban a szerencsés helyzetben van, hogy 2005-ben készült belőle egy mozifilm, így egészen széles közönséghez jutott el. A film a maga kategóriában egész jó, a végén látható fps lövöldözés kifejezetten látványos volt, akkoriban nem volt ez túlságosan elterjedve. A játék első három részéből szinte teljesen kimaradtam. A 90-es években is már konzolon játszottam, ha mégis PC elé kerülte, ott a Wolfenstein ment, nem a Doom vagy a Duke Nukem. A harmadik inkább volt horror, mint látványos darálás, azt pedig nem szeretem. Ezért örültem nagyon, amikor a tavalyi E3-on bemutatták az újat. Színtiszta harc, vér, robbanás, rock'n'roll, démonok. Minden, ami a tökéletes szórakozáshoz kell! A gyűjtői kiadást ahogy lehetett, előrendeltem.

Május 13. Péntek. Sokak szerint nem túl szerencsés ez a nap, de a jogosítványomat is egy gyönyörű péntek 13-án szereztem meg, nekem nincs okom panaszra. Horrorfilmek tömege köthető ehhez a naphoz, így a Doom is ekkor került a boltok polcaira, ahonnan igen nagy lelkesedéssel emelik le az emberek és viszik a kasszához. A Collector's Edition-nel ezt nem tehetik meg, mert előrendelésben elkapkodták az összeset, de itt most beszámolok róla. Előre szólok, hogy nem ez az év legfaszább kiadása, de nagyon jól sikerült.

A vastag kartondoboz (újabban ráálltak erre a kiadók, ami nagyon jó döntés volt) egy figyelmeztetéssel indít, odabent sérülékeny termék található! Ezért először a fémtokot emeljük ki, amin dombornyomott a játék címe, valamint a Revenant démont festették rá. Hátul ugyanez a kép fogad minket, kicsivel több kreativitás nem ártott volna. Odabent a játék lemeze, a kézikönyv, a DLC és egy Dishonored 2 reklám található. Dombornyomás ide vagy oda, a belső oldalra is került minta, meg lehet ezt oldani, ugye kedves WB? Artbookot nem kapunk, pedig az árába igazán belefért volna egy kisméretű, 50 oldalas darab. Vagy egy A4-es, 100 oldallal, de nem akarok telhetetlen lenni, a 12"-os Revenant szobor nagyon jól sikerült. Az első hírek alapján azt hittem, hogy forgó platformra kerül, de végül nem így lett. A szobor kidolgozottságára nem lehet panasz, a felülete ránézésre nyálkásra sikerült, de tapintásra már nem ilyen, érződik rajta a minőség. A talapzata szép, fémes hatású a rácsok alatt a ventilátor pedig működik. A csomag tartalmaz két AAA-s elemet, amit a csavaros fedél alá helyezhetünk, majd az oldalt ügyesen elrejtett bekapcsoló gombbal hozhatunk működésbe. Ekkor derül ki, hogy odabent rejtőzik három piros LED is, amik szépen megvilágítják a szobrot, éjszaka a gyengébb lelkületűek biztosan összeszarnák magukat a látványtól.

A bejegyzés trackback címe:

https://mycollection.blog.hu/api/trackback/id/tr888718792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.