Splinter Cell: Blacklist
2016. január 14. írta: ZsubiHUN

Splinter Cell: Blacklist

5th Freedom Edition

Amióta mindenki számára könnyen hozzáférhető lett az internet, hanyatlásnak indult a nyomtatott sajtó. Nem minden területen jelentkezett ez azonnal, de a videojátékokkal foglalkozó lapok elég hamar megérezték ennek a hátrányát. Kezdetben kényelmesen elfértek egymás mellett, de a játékok nem lapzárta előtt jelennek meg, hanem folyamatosan (újabban folyamatosan csúszva), így a tesztek sokszor egy hónappal később jelentek, mint a játék. Ennyi idő alatt, akit érdekelt egy játék, az mindent megtudott róla, vagy már végig is játszotta. De bő tíz évvel ezelőtt még az újság volt az elsődleges információ forrásom, voltam előfizető is, de általában suli után szaladtam a kedvenc újságárusomhoz, hogy megvegyem a frissen megjelent Playtime!, majd Multiplay!, majd PS Guru, majd ki tudja milyen néven megjelenő magazint. A cikkeket többször is elolvastam, jókat nevettem a képaláírásokon és itt találkoztam először a Splinter Cell sorozattal is. 2002-ben (igen, már 14 éve!), ikor az első rész megjelent, korlátozott anyagi helyzetem miatt nem tudtam megvenni a játékot, aztán a többit sem, hiszen mit ér a folytatás, a kezdetek nélkül? Sőt, akkoriban a PS2-es port volt a leggyengébb, a másik két gép erősebb hardvere miatt jobb volt a bevilágítás, ki lehetett lőni az összes fényforrást, ezzel is segítve a lopakodást, így inkább letettem a játék beszerzéséről. Tudom, a HD kiadás a PC portból készült, tud mindent, de még nem szereztem be.

A Splinter Cell: Blacklistet a 2012-es E3-on jelentették be, multiplatform címként, így a 2006-os Double Agent után Sam Fisher újra ellátogatott PS3-ra. Kis csúszást követően (először tavaszi megjelenést lőtt be az Ubisoft) auguszts közepén jelent meg a játék. A normál kiadás mellett egy órás közepes kiadás és egy 5th Freedom Edition névre keresztelt szobros is megjelent belőle. Eleinte úgy nézett ki, hogy nálunk is az ezüst színű szoborral lesz kapható, de végül a rendes festéssel érkezett Mr. Fisher.

A hófehér doboz a 24 cm-es figura mellett a játék normál kiadását (ajándék DLC-vel), fémdobozt és egy 96 oldalas képregényt tartalmaz Splinter Cell: Echos címmel. Sajnos utóbbi oldalairól nem tudtam rendes képet készíteni, nem szeretném megtörni a ragasztást, de nagyon jó minőségű. A rajzok szépek, a papírminőségre egy rossz szavam sem lehet, ötletes és minőségi gyűjtői tartalom. Ekkoriban a Ubisoft még adott fémdobozt a CE-k mellé, a Blacklisthez egy kifejezetten szépet. Ugyan a hátoldalon látható képet másra cserélném, de a belső a karakterekkel, ahogy a Paladin tervezőasztalánál állnak, kifejezetten jól sikerült.

A szobor alapvetően jól néz, a képeket és videókat megnézve ez jobban tetszik, mint az ezüst, de az a fránya hangtompító ferde lett. Próbáltam kiegyenesíteni, de ez sajnos lehetetlen, eltörni meg nem szeretném. A részletek szépen kidolgozottak, nem billeg, az anyaghasználat is megfelelő, és az éjjellátónak köszönhetően Sam arca sem torz. Ezt az apró trükköt más cégek is átvehetnék. Ugyan Ezio furán mutatna éjjellátóval a fején, de legalább nem bambán tekintene le a polcról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mycollection.blog.hu/api/trackback/id/tr378268964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása