Risen 2: Dark Waters
2016. február 04. írta: ZsubiHUN

Risen 2: Dark Waters

Collector's Edition

Gyerekkorunkban katonák, állatmentők, szuperhősök, királyok vagy kalózok akartunk lenni. Ugyan nem a legtisztességesebb szakma, de megnyugtatóbb volt félszemű kalózkapitánynak öltözni farsangkor, mint baltás gyilkosnak. Már csak a balta súlya miatt is. A kalózok szabadok, a végtelen tengeren hajóznak, fosztogatnak, kardoznak, lőnek az ágyúval és mindig meglógnak az őket üldözőktől. Gyerekként még nem tűntek fel azok az apróságok, hogy legtöbbjük nem élte meg a negyvenet sem, pár év kalózkodás után egy gyönyörű tengerparti város bitófáján lógtak hatalmas tömeg előtt, vagy hogy sokuk a tengerbe veszett egy viharban. A téma nem is felkapott, pedig szinte kimeríthetetlen forrása lehetne filmeknek, játékoknak, könyveknek, sorozatoknak egyaránt. Ott volt ugyan a Karib-tenger kalózai, de az inkább aranyos mókázás, mint komoly kalózos filmsorozat, de szerencsére két évvel ezelőtt a Starz kábel TV csatorna bemutatta a Black Sails (nálunk Fekete vitorlák) sorozatot, ami az A kincses sziget című regény előzményeit dolgozza fel, eddig elég nagy sikerrel. Itthon a Paramont Channelen lehet nézni a most futó harmadik évadot (egy időben az amerikai vetítéssel), kellően komoly, emberek halnak meg benne, a tenger valóban ellenség, tanulhatunk belőle a hajózásról is, feltűnt Feketeszakáll, jönnek az angolok, akciódús évadnak nézünk elébe. De itt most nem a sorozatról szeretnék áradozni, hanem bemutatni a Risen 2: Dark Waters kalózos-fantasy-RPG gyűjtői kiadását.

2012 tavaszán került a boltokba játék, először PC-re, majd pár hónappal később konzolra is. A játék kiváló iparosmunka, a témához jól nyúl, de sajnos nincs benne semmi, ami kiemelné az átlagból, elsősorban RPG rajongóknak ajánlott. Ezáltal nekem kimaradt a játék, nem úgy a PC-s Collector's Edition, ami az egyik kedvencem a sok gyűjtőim közül. A megszokott, vegyünk egy papírdobozt a játék logójával meg valami rajzzal, amiről már mindenki kilométerekről felismeri a terméket helyett, a Deep Silver úgy döntött, hogy a Kelet-Európai régió kap egy hordós gyűjtői kiadást PC-re. Az ilyen nyalánkságok általában csak nyugaton szoktak megjelenni, így duplán örültem, amikor elő lehetett rendelni nálunk.

A csomag egy lábakon álló fahordót tartalmaz, belemarva a Risen 2 logóval, fém kapcsokkal és egy kicsit gyenge ajtózárral. A színezésre használt festék szépen rátapad az ember kezére, így simogatni nem ajánlott, hatványozottan igaz a mindent a szemnek elv. Az ajtót feltárva több dologgal is szembesülünk. Találunk itt nyakláncot (természetesen halálfejes), matricacsomagot, Így készült... és zenei CD tokot, hatalmas térképet, egy madártollat, a játék dobozát (a képeken nem fog szerepelni), kalóz zászlót, művészeti albumot és egy gnóm szobrot.
A játék és az extrák doboza egy teljesen átlagos tok, semmi digipack esetleg steelbook. A nyaklánc halálfejes medálja nem ökölnyi méretű, de egy kalózok és kurtizánok partin jó szolgálatot tehet. A madártoll légmentesen zárható műanyagtasakban kapott helyett, pont ahogy a leghírhedtebb kalózok is szállították az 1700-as években! Apró mérete miatt könnyen elhagyható, így az előbb említett tematikájú bulira ezt határozottan nem vinné magammal. Nem úgy a kalóz zászlót, ami a térképhez hasonlóan hatalmas, utóbbiról nem is tudtam képet készíteni, ha kettő lenne belőle, az egyik biztos kint lobogna a ház falán. Művészeti album helyett, művészeti kártyákat, vagy inkább lapokat kapunk. Az A5-ös méretű, vastag, matt lapokon különféle rajzok láthatók. Tájkép, szereplők, szörnyek, minden ami megszokott, de ebben a formában mégis egyedi, jobban becsüli a tulajdonosa. A kártyák között van egy gnómokat ábrázoló is, amin felismerhető a játék mellé kapott Jaffar szobor karaktere. Gumiszerű anyaga miatt tapintásra nem tűnik minőséginek, de a kidolgozottságára nem lehet panasz, szép a festése, részletgazdag, a polcon kifejezetten jól mutat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mycollection.blog.hu/api/trackback/id/tr428360820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása